A HOLD HATÁSA AZ ÉLŐLÉNYEKRE

A Holdat a fénye miatt már ősidők óta ismerjük, hiszen a kezdetektől segíti az emberek és az állatok éjszakai tájékozódását, sőt a költöző madarak, vagy a tengerekben élő homoki bolharák mint egyfajta iránytűt, térbeli eligazodásra is használják.
Néhány állatfaj számára időmérő eszköz is. Jellemző példa erre egy éjszakai madár, a lappantyú amely alkonyatkor indul ennivalót keresni. Indulását a Hold járásához igazítja: mikor közeledik a holdtölte, és egyre hosszabb ideig van világos, ő is egyre később kezd az élelemgyűjtéshez. Szaporodási szokásai is a holdritmushoz kötöttek: a tojó mindig az utolsó negyed idején rak tojást. A fiókák kb. 18 nap alatt kelnek ki, néhány nappal a következő holdtölte előtt, így a szülők az erősebb holdvilág mellett több táplálékot gyűjthetnek nekik.
Az afrikai tavakban és folyókban tenyésző több kérész- és szúnyogfaj egyedei is a holdjáráshoz kötötten fejlődnek és rajzanak. Még a rokon fajoknál is megfigyelhető, hogy rajzási időpontjuk egybeesik, nyilván azért, mert így - a nagyon sokból - több állatnak lehet esélye az életben maradásra.
A holdfázisok az emlősökre is hatással vannak. Az ázsiai bivaly nőstényeinek például általában újhold idején van peteérésük. Így az állatok sötétben párosodnak, amikor legkisebb az esélye, hogy a ragadozók észrevegyék őket.
A víziállatok között is sokan vannak olyanok amelyek szaporodása összefügg a Hold fényváltozásaival. Ha ugyanis egyszerre rakják le petéiket, kisebb az esélye, hogy a ragadozók mindet felfalják, érdemes tehát valamely objektív időmérőhöz, pl. a holdjáráshoz igazodniuk.
A legfurcsábbak egyike az ún. ehető palolo (Eunice viridis), ez egy gyűrűsféreg, amely a Csendes-óceánon, a Fidzsi- és a Szamoa- szigetek környékén él. A teste kb. 40 cm hosszú, és két részre tagolódik. Az elülső fél tulajdonképpen maga a féreg, a hátulsó pedig az ivari rész. Szaporodási időszakban, aminek idejét az állat érzékszervei és egy, máig sem pontosan ismert belső óra határozza meg, a hátsó rész egy hormon hatására leválik és a felszínre úszik. Itt az egyes féregdarabok az ide-oda kígyózó mozgástól felrepednek és szabaddá válnak belőlük az ivarsejtek. A szaporodási időpont holdfüggő: minden év októberében és novemberében, a telihold után 6-8 nappal, mindig ugyanabban az órában kerül rá sor.

AZ APÁLY ÉS DAGÁLY

A tengerparton élő élőlények szempontjából ez egy nagyon fontos jelenség. Ez a különleges élőhely igen összeszűkülne Hold nélkül, s nagy részük elpusztulna. Nekik a Hold okozta napi vízszintingadozáshoz kellett alkalmazkodniuk, hogy elkerüljék a kiszáradást és a szárazföldi növényevők/ ragadozók figyelmét. Az állatok közül ilyenek a kagylók, rákok, sok sertéjű gyűrűsférgek. Ezek apálykor elrejtőznek, pl. a parti homokba ásott üregekben, s csak dagálykor jönnek elő, ennivalót keresni. Az árapályritmushoz való ilyen alkalmazkodást tidális periodikának hívjuk. Ez egy belső óra segítségével működik, amelyet a külvilág szabályosan ismétlődő jelenségei pontosítanak.
A holdjárás befolyását azért nehéz kimutatni, mert a lunadikus nap 24 óra 50 percig tart, vagyis nem egyezik a szoláris nappal. Az élőlényeknek általában van valamilyen Naphoz kötődő életritmusa is, ami csak néha független a Hold szerintitől. A parti tarisznyarák esetében pl. a kettő össze is keveredik. Ez az állat apálykor a parti föveny alá ássa magát, dagálykor viszont előjön élelmet keresni. Ugyanígy tesz az egyik kovamoszatfaj is, amely a sekély mélységű partokon él. A szintén parton élő integető rák fordítva viselkedik: apály idején bújik elő a homok felszínére. Az állat a 24 óra 50 perces lunadikus nap szerint követi a tengerszint ingadozását, de belső óráját a Nap járásához, a nappalok és éjszakák váltakozásához igazítja, mégpedig oly módon, hogy a szoláris naphoz még hozzáadja a megfelelő pluszidőt.
A holdtöltekor és újholdkor jelentkező szökőárat is számos élőlény használja fel. Így az árvaszúnyogok egyes fajai mindig a szökőár utáni apály idején kelnek ki a bábjukból. Először mindig a hím szúnyogok bújnak ki, hogy aztán segíthessenek a nőstények kikelésénél. Ez azonban földrajzi hely függvénye is, pl. ahol minimális az árapály, mint a beltengereknél, ott a szúnyogok kikelése sem függ össze a holdritmussal.
Bizonyos feltevések szerint, amelyeket adatok is alátámasztanak, az angolnák vándorlása is összefügg a holdhónapokkal, az ugyanis tavasszal és ősszel, az utolsó negyed idején a legjelentősebb. Ezt az elképzelést azonban még további kutatásoknak kell igazolniuk.
A hold állatokra és növényekre gyakorolt hatását sokan kutatták, és kutatják ma is. Minden kutatás alkalmával felfedeznek valami újat. Ez valószínüleg azt is jelenti, hogy a környezetünk folyamatosan változik. Nincs olyan információ, amire azt mondhatnánk, hogy igen, ez a hold „műve”.
Rengeteg titkot rejt még számunkra ez az égitest, nemcsak ránk emberekre gyakorol nagy hatást, hanem a körülöttünk lévő világra is.