Részlet Széchenyi Zsigmond Csui! című művéből

Nyugszik a nap. Tüzes tallér képében süllyed a világ pereme mögé. Folyékony arannyá, rózsaszínné, lilává melegíti az ég hideg kékességét, melyen ott lebeg már a hold fehér szelleme is.
Egyetlen felhő sem mutatkozik.Világos éjszaka ígérkezik. A közeli mimóza koronájában barna hasú, fehér fejű apácasas üldögél. Mozdulatlan szárnnyal köröz felettünk a párja, sajátságos szózata, mint valami ismeretlen helyről érkező, lágy fuvolázás.
Végtelen nyugalom nyújtózkodik körülöttem. Még a fűszál sem rezdül. Ilyenkor alkonyattájt olyan csodálatosan elnémul a vadon. Az éjszaka hangjai nem ébredeznek még, a nappalié viszont elhallgattak már. Szünet van ilyenkor. Senki, semmi sem mer szólni, nehogy megzavarja a Csendnek mindent betöltő némaságát.
A mögöttem kuporgó Ndolo, mintha itt sem lenne. Különben is szűkszavú ember, most meg éppenséggel úgy gubbaszt itt, akár az élettelen szobor. Mélabús ábrázattal, mozdulatlanul nézi a semmit. Talán ő is a Csend szavát figyeli? Mert a Csend az ember legjobb barátja. Határtalan az a segítség, amit számunkra tartogat. Hiszen gondolkozni is csak akkor tudunk tisztán, ha szembenézünk a Csend komoly, békességes tekintetével.
Tőle tudjuk meg, mily kicsinyek vagyunk és mégis mily nagyok. Otthon, a hazai "vásárcsarnokban", az Ember elnevezést ugyancsak lejáratják. Ott már csak "szakmabeliek" vagyunk. Asztalosok vagy ügyvédek, miniszterek vagy utcaseprők, betörők vagy rendőrök - porszemek az élet gomolygó forgatagában.
Hanem a Csend társaságában ismét önmagunkra találunk. Csend kell ahhoz, hogy megérezzük a mindenséget, hogy meghallhassuk az örökkévalóság szavát. A Csend az örökkévalóság alkotórésze. A világ elmúlik, de a Csend megmarad, azért érezzük azt, hogy mérhetetlen erő és el nem érhető bölcsesség rejlik a Csendben.
A Csendben sosem csalatkozhatunk. Mindig az igazság hangján szól hozzánk. De ő sem tűr tőlünk hazug szót. A Csendet nem lehet becsapni. Sokadalom, lárma kell ahhoz, hogy a hazugság prosperálhasson, a Csend megfojtja a hazugságot.
Azért jön ránk ez a felséges nyugalom a vadonság magányában, mert a Csend - az Isten hangja.