BEJELENTKEZÉS

KEZDŐLAP

 

  

 

ESEMÉNYNAPTÁR

FÓRUM

HÍREK

HÍRLEVÉL

KÉPGALÉRIA

LINKEK

ÁRJEGYZÉK

VENDÉGKÖNYV

ELÉRHETŐSÉGEINK

 

 

 

  

 

    

 
Előre Vadásztársaság Hódmezővásárhely

 

BEMUTATKOZUNK

 

Vadásztársaságunk 1950-ben alakult Alkotmány Vadásztársaság néven.

1956-ban a társaság újjá szerveződött,

azóta Hódmezővásárhelyi Előre Vadásztársaság néven működünk.

Területünk az Alföld déli részén, Csongrád megyében található.

2007-ig társaságunk a megye egyik legnagyobb területű,

országosan is ismert vadásztársasága volt,

több mint 21000 ha-on folyt a vadgazdálkodás, vadászat.

2007 számunkra is változást hozott.

Városunk közigazgatási területén a korábbi két vadásztársaság helyett

hét társaság kezdte meg a működését.

Jelenleg a Vadásztársaság területe 8103 ha,

ebből 6908 ha-on folytatható vadgazdálkodás, ill. vadászat.

 

Jelenlegi taglétszámunk 57 fő, 2 fő hivatásos vadásszal dolgozunk.

A vadászterület jelentős része mezőgazdasági jellegű terület,

kisebb erdősávokkal, erdőfoltokkal tarkítva,

így jellegéből adódóan elsősorban apróvad gazdálkodásra alkalmas.

 

Nagyvadként az őz van jelen, de váltóvadként a vaddisznó is előfordul.

Évente 2000 db fácánt és 2-3000 db tőkés récét nevelünk.

 

Tagjaink fácánra, mezei nyúlra, vízivadra, valamint őzre vadászhatnak.

Természetesen belföldi és külföldi vendégvadászok

egyaránt igénybe vehetik szolgáltatásainkat, igény szerint.

 

Vendégeinknek őzbakra és őztarvadra, fácánra,

mezei nyúlra és nevelt tőkés récére biztosítunk vadászati lehetőséget.

 

Kérjük, tekintse meg árjegyzékünket,

és ha felkeltettük érdeklődését, látogasson el hozzánk!

 

 

 

   

 

 

„Amikor az erdőre kimégy,

figyelve lépj és lábujjhegyen.

Mihelyt a fák alá belépsz

és felrebben előtted az első rigó:

Akkor már tudnod kell,

hogy az erdő észrevett.”

 

(Wass Albert: Mese az erdőről)

 

 

 

AKTUÁLIS IDŐJÁRÁS

 

 

 

 

 

A  megtekintéshez javasolt böngésző:

Google Chrome és Internet Explorer

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.